Tisztelt Halásztelkiek!
Halásztelek Város Önkormányzata állásfoglalást és tájékoztatást kért a Fővárosi Vízművektől hetekkel ezelőtt a Duna-part látogathatóságával kapcsolatban. A Vízművek közleményét az alábbiakban olvashatják:
Továbbra sem látogathatók a vízbázisvédelmi területek.
Középpontban az ivóvízellátás biztonságának védelme.
A Fővárosi Vízművek, tekintettel a Magyarországon továbbra is fennálló járványügyi készültségre és mérlegelve azt a felelősséget, amit kétmillió ember biztonságos ivóvízellátása jelent, fenntartja az ivóvízbázisok lezárását.
Ezekre a területekre kizárólag társaságunk munkatársai és a megbízásunkból munkát végzők léphetnek be. Kirándulás, kerékpározás, egyéb szabadidős tevékenység céljából a védett szakaszok továbbra sem látogathatók.
Köszönjük a védterületeinken élők és az azt rendszeresen látogatók eddigi és jövőbeni együttműködését, és kellemes időtöltést kívánunk a Duna egyéb, nem védett partszakaszain.