A 45/2020. (III.14.) Korm. rendelet 2. § értelmében Halásztelek Város Polgármestere elrendeli a bölcsődei, óvodai ellátás szüneteltetését 2020.03.17-től határozatlan időre.
Az önkormányzati intézmények esetében a kapcsolattartás az alábbiak szerint zajlik:
A Halásztelki Tündérkert Óvoda esetében az eddig szokásos módon, a csoportok zárt oldalain fogják a pedagógusok az új információkat, esetleges változásokat közölni. A szülők esetleges probléma esetén ezekben a csoportokban jelezhetik a pedagógusok felé kérésüket.
A Tündérpalánta Bölcsőde ügyeleti ellátást biztosít azon gyermekek számára, akiknek szülei közszolgáltatási feladatokat látnak el (egészségügyben, rendvédelmi szervnél, katasztrófavédelemnél, tömegközlekedést biztosító cégnél dolgoznak), továbbá azon gyermekek részére, akik felügyeletét csak nagyszülők / idős hozzátartozókkal tudnák a szülők biztosítani. Az ügyelet ideje alatt 7-17 óráig, illetve szükség szerint tartanak nyitva. Kérjük, hogy ügyeleti igényüket hivatalos elérhetőségeink valamelyikén jelezzék számunkra!
Az ügyeleti időszakra március 17-től nem kell étkeztetési- és gondozási térítési díjat fizetni azon gyermekek után, akik nem veszik igénybe az ügyeleti ellátást. A már befizetett térítési díjak a nyitás után jóváírásra fognak kerülni.
A Halásztelki Humánszolgáltató Központ további tájékoztatóját a Bővebben gombra kattintva olvashatja.
A Család- és Gyermekjóléti szolgálat krízishelyzet esetén továbbra is azonnali ügyfélfogadás minden nap 8 órától 14 óráig.
Minden egyéb esetben kérem, szíveskedjenek telefonon felkeresni szolgálatunkat. Amennyiben a probléma megoldása személyes találkozót igényel, szolgálatunk családsegítő kollégája időpontot fog adni.
Határozatlan ideig az adományok fogadását és a ruhaadományok, élelmiszeradományok osztását felfüggesztjük.
Halásztelek Város Önkormányzata a Halásztelki Humánszolgáltató Központ védőnői szolgálatról szóló tájékoztatója:
A kialakult járványügyi helyzet miatt, vezetői utasításra a családlátogatásokat bizonytalan ideig szüneteltetjük. A státuszvizsgálatokat 1 hó és 2 éves kor között online kérdőív formájában és telefonon egyeztetve végezzük.
A kérdőívek megtalálhatóak és kitölthetőek a www.gyermekalapellatas.hu weboldalon. A kitöltött kérdőíveket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk. A 3-7 éves kor között esedékes szűrések elhalasztásra kerülnek, mivel ennél a korcsoportnál érzékszervi szűréseket is végzünk.
Várandósgondozási kiskönyvet előre egyeztetett időpontban továbbra is kiadunk. A várandósok fokozott veszélynek vannak kitéve, ezért megkérjük őket, hogy csak indokolt esetben ( pl: nem érez magzatmozgást stb.) jöjjenek a tanácsadásra.
A Tanácsadó 03.16-tól ügyeleti rendszerben működik, 8-13-ig egy-egy védőnő tartózkodik bent.
Minden nap 8-16 óráig telefonon elérhetőek vagyunk.
A védőoltások beadása továbbra is a megszokott módon történik. Megkérjük a családokat, hogy egy gyermekkel csak egy szülő jöjjön el a védőoltásra!
Amennyiben bármiben változás történik, jelezni fogjuk.