Skip Navigation Links
Navigációs hivatkozások átugrása
Címlapon
Halásztelekről
Intézmények
Önkormányzat
Polgármesteri hiv.
Közérdekű
Skip Navigation Links
Címlapon
Hírek
Programok
Online Hírmondó
Hírmondó
Galéria
Mesefal
Halásztelekről
Intézmények
Önkormányzat
Polgármesteri hivatal
Közérdekű
Megkérdeztük a polgármestert… 
Hogyan sikerült tartani a határidőt az új iskolaszárny megépítésénél?
 
Iskolaátadás
Akik építettek már családi házat, tudják, hogy a tervezési szakaszhoz képest milyen sok minden változik, mire az épület elkészül, és beköltözhetővé válik. Az iskolaépítés egy családi háznál jóval nagyobb beruházás, sokkal több ember munkájának összehangolását igényli. Az iskola tervezése 2006-ban indult el, az akkori engedélyes tervek alapján becsültük meg a beruházás költségeit, és ezek vállalásáról döntött a testület, így készítettük el azt a pályázatot, amiről 2008-ban derült ki, hogy nyert. Ezek után lehetett kiírni a közbeszerzést a részletes kiviteli tervezésre. Ilyen méretű beruházás 1984 óta nem volt Halásztelken, nem voltak tapasztalataink a lebonyolítás terén. Ugyanakkor annak érdekében, hogy idén szeptemberben már az új épületben kezdődhessen meg a tanítás, szorosra terveztük az építés határidejét. 2009 szeptemberében, amikor kiírtuk a közbeszerzési pályázatot, tudtuk, hogy legkorábban csak novemberben kezdődhet el az építkezés, tehát szűk 10 hónap áll majd a kivitelező csapat rendelkezésére, mivel 2010. július 30-ra vártuk el a kész épület átadását. Szerencsére olyan kivitelező csapattal és építésvezetővel dolgozhattunk együtt, akik minden apró részletre odafigyeltek. Időközben persze újabb és újabb igény jelentkezett a kivitelezés során az iskola részéről is, ha már építünk, legyen igényes és tökéletes az épület. Több lépcsőben történt meg a Hunyadi Mátyás ÁMK új épületének átadása. Volt egy úgynevezett műszaki átadás, aztán augusztus 20-án az ünnepi városnapok keretein belül biztosítottunk lehetőséget a lakosságnak az épület megtekintésére, bejárására. Közel négyszáz ember volt kíváncsi az új iskolára. Szeptemberben megnyitottuk a kaput a diákok előtt is, a gyerekek a 2010-2011. tanévet már az új létesítményben kezdhették el. A projekt teljes lezárásának időpontja pedig 2010. november 30-a, amikorra végleg le kell zárni a beruházást és az eszközbeszerzéseket. Most zajlanak a pénzügyi lezárás előkészületei, számlaellenőrzések, projektjelentések készülnek, az összes papírmunkát is be kell fejeznünk. A halásztelki Hunyadi Mátyás iskolába most nagyjából 450 diák tanul, becsléseink szerint 150-200 tanuló jár Halásztelken kívüli iskolákba. Az új iskolaépület megépítésével az egyik célunk az volt, hogy meggyőzzük a szülőket, a városon belül, azaz utazás nélkül is magas színvonalon, a fővárosi feltételeket is sok esetben meghaladó körülmények között kaphatnak oktatási szolgáltatást gyermekeik.

A honlap Microsoft SharePoint Server 2007 technológiával készült.
(c) Halásztelek Város Önkormányzata | Impresszum