Rónahátiné Katona Cecília igazgatónő és Bánátiné Papp Katalin közművelődési vezető Kovács László részben személyes barátságuk okán találták fontosnak a kiállítás megszervezését. Laci bácsi kiemelkedő alakja volt az ÁMK (Általános Művelődési Központ) mozgalomnak, aki messze megelőzte korát. A már a hetvenes éveiben járó pedagógiai szakember az e-learning elkötelezett híveként elektronikus tananyagokat írt, a kiállításon is megtekinthető számítógépén. Elképzelései iránymutatók lettek az oktatás területén dolgozók számára. Sokan szerették és tisztelték. Azt gondolom, hagyományt kell teremtenünk, hogy az olyan embereknek, amilyen ő volt, soha ne feledjük el munkásságát, személyiségét. Remélem, Laci érezte, hogy életében is megbecsültük. nyilatkozik a csepeli intézmény vezetője.
Bár Laci bácsit örökösei közül senki nem követte a pedagógus pályán, mégis felismerték hagyatékának értékét, és szerették volna, ha mindez szakmai kézbe kerül. Kovács László halála után ezért keresték fel Rónahátiné Katona Cecíliát. A Csepeli Általános Művelődési Központ volt főigazgatója, Feith Bence személyes jó barátja volt Laci bácsinak, ez is indokolta a csepeli intézmény kiválasztását. Ugyanakkor Kovács László közel negyven évet élt Halásztelken, felesége is az itteni Hunyadi ÁMK-ban tanított. A volt kollégák elmondása szerint élmény volt végigmenni velük Halásztelken, szinte minden szembejövő a tanítványuk volt, vagy azok gyerekei, sőt, nem egy esetben már unokák köszöntek nekik. A halásztelki ÁMK létrehozásával nagyon sokat tett azért, hogy ez a speciális közoktatási intézmény mind törvényileg, mind pedagógiailag helyére kerüljön a közoktatás rendszerében. A „hőskor” ÁMK-i igen szoros, mondhatni baráti kapcsolatban dolgoztak együtt. Ez a szakmai összetartás és az „ÁMK-tudat” máig megmaradt. Ezt az értéket hagyták ránk Laciék.” – emlékezik Bánátiné Papp Katalin. Szeretettel várjuk kiállításunkra az érdeklődő halásztelkieket, minden kedves érdeklődőt! A kiállítás szervezői szívesen fogadnák például azt a felsőoktatásban végzős hallgatót, aki megírná a kiállításon lévő anyagokból a diplomamunkáját. Olyan könyvgyűjtemény maradt ránk, ami mára beszerezhetetlen, Kovács László írott és elektronikus jegyzetei kutatható hagyaték. A vitrinben megtekinthető személyes tárgyak között egy 1930-as évekből származó bizonyítvány, illetve születési anyakönyvi kivonat is szerepel a húszas évekből, a kiállításnak helytörténeti értéke is van. Igazán értékes szakdolgozat készíthető a kiállítás anyagaiból.