Gyerekfoci torna a Németh Ferenc Sportcentrumban
A Halásztelki Futball Club (HFC) szervezésétben harmadik alkalommal került megrendezésre szeptember 4-én, szombaton a Németh Ferenc Futball Emléktorna, 2001-ben és 2002-ben született gyerekek részvételével.
Idén harminckét csapat nevezett, közel 500 fiatal jött el a Németh Ferenc Sportcentrumba az ország legkülönbözőbb településeiről, Nyíregyházától Szombathelyig. A résztvevőket Tolnai József, a helyi Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke köszöntötte. A lebonyolítás kifogástalan volt, a létesítmény kiváló helyszínt biztosított a nagyszabású rendezvényhez, a pályák minőségéről elismerően nyilatkoztak az edzők és a szülők egyaránt. Ács Gusztáv, a HFC elnöke büszkén mesélt lapunknak a tornáról: „Sok a visszajáró csapat, akik már a következő évi naptáraikba is beírják a halásztelki emléktorna időpontját, mert a magas színvonalú rendezvény igazi megmérettetés a csapatok számára, kiváló feltételek között. Ezért hálásak vagyunk a szervezésben segítőknek. A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség biztosította például a tornához a játékvezetőket, köszönet ezért Fekete Miklós elnök úrnak. Tamás György főszervező áldozatos munkája pedig a gördülékeny lebonyolítást segítette elő.” A házigazda csapatok számára ez a torna még erősnek bizonyult, hiszen az ország legjobb klubjaival kellett megmérkőzniük, de azért lelkesen helyt álltak fiataljaink. Az idő nem volt kegyes ezen a napon a szervezők számára, ennek ellenére mind a fiatalok, mind a lelkesen szurkoló szülők jól érezték magukat. A díjakat a PMLSZ főtitkára, Benkő Tamás adta át a legjobbaknak. A torna végeredménye:
2001-es korosztályban:
1. Debrecen Loki Focisuli
2. Szombathely Lurkó UFC
3. Dalnoki Akadémia
2002-es korosztályban:
1. Hódmezővásárhely FC
2. Győri ETO
3. Dalnoki Akadémia